Második Fejezet

Sziasztok!

Bocsi a múltkori rövid részért, ígérem, mostantól hosszabbakat hozok majd. És habár nem jöttek komik, nagyon jó ötleteim vannak, és egyszerűen nem tudom magamba tartani. Azért jó olvasást! :)

 xo penny.'

Melissa Benett

A pénteki bál előtti napok hihetetlen gyorsan teltek - rengeteget vásároltam, és természetesen egy csomót sétáltam a városba. Elmenetem egy teaházba, és végre megkostoltam a tejes angolteát. Előtte egy kicsit féltem tőle, de nagyon ízlett, úgyhogy vettem otthonra egy csomaggal, és főztem anyuéknak is. Egyedül Madison köpte a ki, a többieknek is bejött (Madisonnak meg kiment...)
És kétszer fel is ismertek az utcán! Jó, az első összetévesztett Britney Spearssel (egyszer nem húztam ki a szemem az utcára, és tessék... Máris harmincnak néznek), de utána egy helyes építészet-hallgató megszólított, és mondta, hogy apám az egyik példaképe. Tisztára felvillanyozódtam!
Mikor apa elmondta, hogy itt, Angliába 9-kor kezdődik a tanítás, nagyon megörültem. Végre aludhatok valamennyit! Aztán rögtön le is lombozott, mert közölte, hogy ezáltal egy órával tovább is tart, de inkább maradok benn tovább, mint hogy korán keljek.
oooooo
- Apa, muszáj nekem mennem? - kérdeztem nyöszörögve.
- Muszáj - jelentette ki határozottan.
Velem együtt Will is szenvedett, mert utálta az öltönyöket, de Madison teljesen fel volt villanyozva, mert imádott báli ruhákba öltözni. Clarisse pedig nagy szakértője a divatnak, ezért ő is tökre örült ennek a nagyszabású bálnak, mert így egy csomó pénzt elkölthetett drága ruhákra. Nagyapa és nagymama pedig teljesen semlegesek voltak a témáról.
Végül egy sárga, fekete pántú, gyémántberakású egyberuha mellett döntöttem. Mellé felvettem azt a magassarkú cipőmet, amit csak akkor veszek föl, ha valami nagy alkalom van, mert különben kitöröm a lábam benne.
Óvatosan letipegtem, ahol már a többiek vártak. De nem én voltam az utolsó, még legalább húsz percet kellett anyura várni.
- Sandra, könyörgöm, gyere már! - könyörgött neki apa kb. fél órája.
- Nyugi, már jövök is. - mondta, majd csatlakozott hozzánk.
Nyilván a sajtó megneszelte, hogy rengeteg sztár lesz itt, úgyhogy mikor kiszálltunk, idiótán kellett mosolyognunk és integetnünk. Will és én nagyon feszengtünk, de Madison tette magát, az újságírók legnagyobb örömére.
A bál a Z hotel egyik puccos termében volt. A falakat mind Swarowski gyémántok borították, a székeken selyem lepedő volt, és giccsesebbnél giccsesebb ruhájuk emberekkel volt tele az egész. Apa rögtön elment beszélgetni a munkatársával, anya pedig a nagyiékkal elment a kaviáros-pult felé. Will elkísérte Madisont, aki mindenáron fotózkodni akart a kedvenc sorozatának szinkronhangjával. Clarisse pedig rögtön letámadta a kedvenc együttesének a frontemberét.
Egyedül maradtam, és fogalmam sem volt, mit csináljak. Mit lehet egyetalán csinálni az ilyen helyeken? Mert az oké, hogy mindenkinek köszönök, és jópofizok, de az sem tart sokáig és...
Gondolatmenetemet az zavarta meg, hogy valaki nekem jött hátulról.
- Áuuuuuu! - jajdultam fől, mert jó nagy erővel rálépett a sarkamra.
- Ó, bocsánat, igazán nem akartam! - ellenkezett az illető, mire megfordultam. Egy barna, jellegzetesen göndör hajú, velem egykorú fiúval találtam szembe magam, aki egy nagyadag amerikaipalacsintát tartott a kezében.
- Semmi baj. - válaszoltam, és próbáltam mosolyt erőltetni magamra, pedig a sarkam még mindig sajgott.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva, mivel látta, hogy a szemem könnybe lábad.
 - Csak belement valami a szemembe... - mondtam, majd gyorsan sarkon fordultam, és keresni kezdtem a mosdót.
Jó pár percig keresgéltem a WC-t, de sehol sem találtam.
- Nem hiszem el, hogy itt nincs klotyó... - bosszankodtam, mire egy ismerős hang szólalt meg mögöttem.
- Ha a mosdót keresed, menj egyet jobbra, és baloldalon lesz. - az a fiú volt, aki miatt a mellékhelyiséget kerestem.
- Kösz. - biccentettem, majd elsiettem.
Leültem az egyik WC fedelére, és megnéztem a sarkam. Jó piros volt, és egy kis darabon le is volt horzsolva. El nem tudom képzelni, hogy lépett fel oda, hisz a cipő sarka jó 10 centi volt... De ezzel foglalkoztam a legkevésbé. Egy beáztatott zsepivel megtöröltem, majd visszavettem a cipőt.
Mikor kiértem, szinte átestem a göndörhajú srácon.
- Ne már, a sarkamat már megsebesítetted, azt akarod, hogy kitörjön a bokám?! - rivalltam rá, mire visszanyertem az egyensúlyom.
- Csak bocsánatot akartam kérni. Nem állt szándékomba fájdalmat okozni.
- Bocsánatkérés elfogadva. Viszlát! - intettem, majd elindultam az ajtó irányába, de ő elkapta a csuklómat.
- Szeretnélek kiengesztelni. - mosolygott. Olyan szépen nézett rám, hogy nem tudtam nemet mondani.
- Rendben. Egy kávéról lehet szó.
De semmi több! - mondtam hározottan, mire önelégülten mosolygott.
- Kedden kettőkor az Angels Coffeban?
- Nem tudom, hogy hol van. - mondtam.
-  Amcsi vagy, mi? - mosolygott.
- Igen. Az akcentus, igaz? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Bizony. Eléggé fura. 
- Ne aggódj, neked is eléggé idegesítő Amerikai szemléletben! - húztam fel az orrom.
- Ülj be egy taxiba, és csak mondd meg a nevét, tudni fogják, hogy hova vigyenek. - mondta, miközben eleresztette a füle mellett a megjegyzésem.
- OK. De mint említettem, egy kávé! - megfordultam, de mégegyszer megszólított.
- Várj! Nem is tudom a neved! - kiáltott utánam.
- Előszőr nem a fiúnak illik bemutatkozni? - néztem vissza.
- Harry vagyok.
- Vezetékneved nincs?
- Ejj, de kötekedős vagy. Styles. - röhögött.
- Melissa Benett. - biccentettem. - Akkor kedden. Ne késs, nem fogok várni rád! - jelentettem ki, majd elviharoztam.
- később -
Éjjel kettőkor értünk haza. Az este folyamán többet már nem találkoztam Harryvel, és halálra untam magam. Jó, mondjuk egyszer találkoztam Adele-lal, akivel csevegtem egy kicsit (kiderült, hogy Britannia összes valamirevaló énekese a GBS-nél van) de összeségében eléggé unalmas volt az egész. Szerencsére Will velem szenvedett. Nem hiába nagyon jó a kapcsolatom a bátyámmal.
Miután levettem a cipőmet, kicsit meg kellett mozgatnom a bokám. A sarkamon már nem is látszott a horzsolás.
Még megnéztem egy filmet, mert egy cseppet sem voltam fáradt. Az örök kedvenc Bakancslistát néztem, mert egyszerűen imádtam Jack Nicholsont.
oooooooooo
És elérkezett a várvavárt hétfő.
- Bemutatom az új ideiglenes osztálytársatokat,  Melissa Benett-et! - Mrs. Albess hangja törte meg a csendet, amit azzal okoztam, hogy megérkeztem. - Melissa, kérlek ülj le arra a szabad helyre, ott, Destiny mellett.
Leültem arra a helyre, amire a tanárnő mutatott. Destiny egy magas, barna hajú lány volt, akinek szép, kék szeme volt.
- Majd odaadom a füzetem, hogy tudjad, hogy hol tartunk. - mosolygott rám.
- Köszönöm. - néztem rá hálásan, majd visszafordultam az irodalom tanár felé.
- A mostani félévben Stephen King műveivel fogunk foglalkozni. Az első, a már filmváltozatban is megtekinthető Remény rabjai. - a filmcím hallatára felcsillant a szemem. Már többször is láttam a filmet, és minimum tízszer olvastam a könyvet, mert nagyon szerettem.
De úgy tűnt, csak én vagyok elragadtatva, mert többfelől megvető horkantások hallatszottak. Mindenesetre ez nem lombozott le. Éreztem, hogy szuper 3 hónapnak nézek elébe!

Első Fejezet

Sziasztok!
Bár nem jött túl sok visszajelzés, úgy döntöttem,  azért publikálom az első fejezetet. Remélem, azért tetszeni fog, szóval komikomikomikomi :))!
penny.'

Melissa Benett
- Készen vagy? - kiáltott fel a szobámba Clarisse. Nagyot sóhajtva behúztam az utolsó börőndöt, majd elkezdtem lecipelni.
- Kész. - válaszoltam, mikor már leértem. - Will, fenn még maradt három bőrönd. Segítenél lehozni? - kérdeztem a bátyámtól, aki csak bólintott, majd felment a további cuccaimért.
Apám munkája miatt már sokat utaztunk, de eddig még nem hagytam el az Államokat, és nem voltam még sehol ennyi ideig. Természetesen, azért izgatott vagyok, mert sokat hallottam már Londonról, de Jersey mégis csak a hazám... Soha sem szerettem a változásokat. Ez az én nagy hibám. Bár sokan hangoztatták mindig is, hogy Az új mindig jobb, de én mindig maradtam a megszokottnál. Soha nem változtattam. Nem próbáltam új ételeket. Nem vettem a megszokottól más stílusú ruhákat. Talán ez lenne az én végzetes problémám?
- Melissa, kérlek egyél gyorsan, mert nem fogjuk elérni a repülő. - szólt anyám. Mindig, mindent túl aggódott.
- Nyugi, anya. Még csak 8 óra van, és 12 indul a gép. Egy csomó időnk van. - mondtam neki, de meg sem hallotta, mert Madisonnal tárgyalt az elhozható játékai ügyében. Ő elakarta hozni a 3 méteres micimackó plüssét, de anya mondta neki, hogy ez meghaladja öt poggyász méretét. Erről veszekedtek fél órát.
Lemondóan leültem az asztalhoz, majd elkezdtem a  pirítósomat enni. Később a nagyi is csatlakozott, aki frissebb volt, mint valaha. Ömlött belőle a szó, és idős nő létére az egyik kezével evett, a másikkal pedig súlyzózott. Nagyon érdekes nagymamám van, ezért már meg sem lepődtem.
- Mi ez a nagy gyúrás, nagyi? - kérdeztem.
- Megkérdeztem a Handbookon... - kezdte, de félbeszakítottam.
- Nagyi, az Facebook, még mindig. Mi értelme lenne a kézkönyvnek? - néztem rá furán, de csak legyített.
- Egy kutya. Szóval, utána kérdeztem, és a szomszéd Eve néni szerint a brit öregek izmosak. Ezért most rágyúrok, hogy ne lógjak ki a sorból. - elmosolyodtam, mire kijött nagyapa is. Adott egy puszit nekem, és enni kezdett. Meg se lepődött a nagyi fura korareggeli elfoglaltságán.
- Apa hol van? - kérdezte Madison Clarissetől.
- Vele a reptéren találkozunk. - válaszolta egyszerűen.
- Miért? - csatlakoztam bele én is a beszélgetésbe.
- Be kellett mennie az irodába elhozni pár cuccot. - mondta Will, aki befejezte a pakolást.
ooooo
Roger, a szomszédunk kihozott minket a reptérre. Apával ott találkoztunk, aki mindenkit megölelt, majd becsekkoltunk. Gyorsan rácsörögtem a barátnőmre.
- Emily? Szia. - szóltam bele a telefonba.
- Á, british girl, sziamia. - röhögött.
- Viselkedjél ám jól, amig nem vagyok ott! Nem tudom majd ki fog kordában tartani, amíg nem vagyok itthon.
- Ne aggódj, Katie majd vigyáz rám. Meg Ethan is. - éreztem a hangján, hogy kacsintott.
- Emily, könyörgöm. Feledkezz meg Ethanról. Tudod milyen - sóhajtottam. Sohasem tanul a hibáiból.
Ethan McClay az iskolánk egyik menője volt. Minden lány bomlott utána, és ezalól Emily sem volt kivétel.
Ám Ethan egy szemét volt. Hetente váltogatta a barátnőit, és mindegyikkel úgy bánt, mint a kutyával. De Emily tovább pedálozott, hogy észrevegye.
- Jaj, Mel, nyugi. Én ÉRZEM, hogy megváltozott.
- Nekem mindegy, Em. De kérlek, vigyázz magadra!
- Mikor nem vigyáztam magamra?! - kuncogott.
- Nem is tudom. - nevettem én is. - Na, indulunk Londonba. Szia!
- Szia Mel. Majd látjuk egymást.
Mosolyogva lenyomtam a telefonom, majd elindultunk a felszállópálya felé. Természetesen, megint én szívtam, ugyanis mindenki egy családtag mellé került, kivétel engem. Egy kissrác, és az anyukája mellé ültettek. A fiú,(akiről kiderült, hogy Davenek hívják) marha egy idegesítő kölök volt. Ott hisztizett az anyjának, hogy a kólája nem olyan finom, mint szokott, ezért hoztak neki vagy tíz üveggel. Max hangerőn kellett hallganom a filmeket.

A repülőnk este 10 órára futott be. Aznap már nem volt időnk nézelődni, ezért gyorsan fogtunk egy taxit, és elindultunk a házunk felé.
A lakás, vagy inkább palota, ahol ideiglenesen lakni fogunk, hatalmas. Három fürdőszoba, egy hatalmas nappali, egy étkezők, egy konyha és 11(!!) hálószoba. Azt tudom, hogy apám nem keres rosszul... Na de ezt?!
Mivel hulla voltam, lestoppoltam az egyik szobát, és bezuhantam az ágyba. Rögtön el is nyomott az álom.
Másnap reggel kómásan lementem reggelizni. Apa, anya, és Will már ott ültek az asztalnál.
- Melissa, jó, hogy itt vagy. Pénteken, tehát három nap múlva a GBS egy bált tart, mivel  a következő épületük is épülőben van, amire értelemszerűen meg vagyunk hívva. Ha így alapból nem lenne kedved, elárulom, hogy az összes brit stúdióbérlőjük ott lesz, tehát a társaldalom krémje.
Fintorogtam. Nem igazán voltam oda az ilyen puccos felhajtásokért, de tudtam, hogy apunak ez nagyon fontos, ezért csak bólintottam.
A mai napot a városnézésnek szenteltem. Mivel a hosszú tartózkodásunk átírattak rgy magáiskolába, ezen a héten még nem kellett mennem.
Először a híres London Eye-t  néztem meg. Apa nagyon el akart vinni, de kijelentettem, hogy egyedül is elboldogulok.
Nos, bár a LE szemtelenül szép, szemtelenül drága is. És a jegyárusító srác is elég furán nézett rám.
- Egyedül? - kérdezte. Meg tudtam érteni a csodálkozását, tekintve, hogy ide csak szerelmespárok járnak.
- Igen.  - válaszoltam, majd beszálltam az egyik hatalmas izébe, aminek nem tudom mi a neve.
Az első 15 percben nagyon élveztem, főleg, amikor a legtetejére értünk,  de visszafele már nagyon untam magam.
Miután végre leszálltam, elindultam a Buckingham Palotát. Egy csomó ideig keveregtem, majd végül egy kedves munkásbácsi végül megmutatta, és szerencsére pont időbe értem oda. Őrség váltás volt, amiről már nagyon sokat hallottam. És tényleg nem csalódtam; tátott szájjal bámultam az egészet.
Ezek után megnéztem a Westminster Apátságot. Nagyott tetszett az épület gótikus stílusa. (Hiába, apa mindent belémtáplált )
Ezek után már csak benéztem pár üzletbe, majd hazamentem.
A városban eltöltött nap után rájöttem, hogy London tényleg nagyon szuper, viszont teljesen kimerültem a sok sétálástól. Mivel még csak 7 óra volt, megnéztem a Férjhez mész mert azt mondtam-ot (Diane Keaton egyszerűen lehengerlő) meg a Nászajánlatot (abszolút Sandra Bullock fan vagyok) majd letusoltam, és aludni kezdtem.

Prológus

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy nem hoztam ilyen sokáig semmit; bocsánat érte. De itt a prológus, ami remélem elnyeri majd a tetszéseteket.
Kérlek, írjátok le a véleményeteket, gondolataitokat majd a továbbaiakban is, hogy legyen értelme a dolognak:)

xo