Második Fejezet

Sziasztok!

Bocsi a múltkori rövid részért, ígérem, mostantól hosszabbakat hozok majd. És habár nem jöttek komik, nagyon jó ötleteim vannak, és egyszerűen nem tudom magamba tartani. Azért jó olvasást! :)

 xo penny.'

Melissa Benett

A pénteki bál előtti napok hihetetlen gyorsan teltek - rengeteget vásároltam, és természetesen egy csomót sétáltam a városba. Elmenetem egy teaházba, és végre megkostoltam a tejes angolteát. Előtte egy kicsit féltem tőle, de nagyon ízlett, úgyhogy vettem otthonra egy csomaggal, és főztem anyuéknak is. Egyedül Madison köpte a ki, a többieknek is bejött (Madisonnak meg kiment...)
És kétszer fel is ismertek az utcán! Jó, az első összetévesztett Britney Spearssel (egyszer nem húztam ki a szemem az utcára, és tessék... Máris harmincnak néznek), de utána egy helyes építészet-hallgató megszólított, és mondta, hogy apám az egyik példaképe. Tisztára felvillanyozódtam!
Mikor apa elmondta, hogy itt, Angliába 9-kor kezdődik a tanítás, nagyon megörültem. Végre aludhatok valamennyit! Aztán rögtön le is lombozott, mert közölte, hogy ezáltal egy órával tovább is tart, de inkább maradok benn tovább, mint hogy korán keljek.
oooooo
- Apa, muszáj nekem mennem? - kérdeztem nyöszörögve.
- Muszáj - jelentette ki határozottan.
Velem együtt Will is szenvedett, mert utálta az öltönyöket, de Madison teljesen fel volt villanyozva, mert imádott báli ruhákba öltözni. Clarisse pedig nagy szakértője a divatnak, ezért ő is tökre örült ennek a nagyszabású bálnak, mert így egy csomó pénzt elkölthetett drága ruhákra. Nagyapa és nagymama pedig teljesen semlegesek voltak a témáról.
Végül egy sárga, fekete pántú, gyémántberakású egyberuha mellett döntöttem. Mellé felvettem azt a magassarkú cipőmet, amit csak akkor veszek föl, ha valami nagy alkalom van, mert különben kitöröm a lábam benne.
Óvatosan letipegtem, ahol már a többiek vártak. De nem én voltam az utolsó, még legalább húsz percet kellett anyura várni.
- Sandra, könyörgöm, gyere már! - könyörgött neki apa kb. fél órája.
- Nyugi, már jövök is. - mondta, majd csatlakozott hozzánk.
Nyilván a sajtó megneszelte, hogy rengeteg sztár lesz itt, úgyhogy mikor kiszálltunk, idiótán kellett mosolyognunk és integetnünk. Will és én nagyon feszengtünk, de Madison tette magát, az újságírók legnagyobb örömére.
A bál a Z hotel egyik puccos termében volt. A falakat mind Swarowski gyémántok borították, a székeken selyem lepedő volt, és giccsesebbnél giccsesebb ruhájuk emberekkel volt tele az egész. Apa rögtön elment beszélgetni a munkatársával, anya pedig a nagyiékkal elment a kaviáros-pult felé. Will elkísérte Madisont, aki mindenáron fotózkodni akart a kedvenc sorozatának szinkronhangjával. Clarisse pedig rögtön letámadta a kedvenc együttesének a frontemberét.
Egyedül maradtam, és fogalmam sem volt, mit csináljak. Mit lehet egyetalán csinálni az ilyen helyeken? Mert az oké, hogy mindenkinek köszönök, és jópofizok, de az sem tart sokáig és...
Gondolatmenetemet az zavarta meg, hogy valaki nekem jött hátulról.
- Áuuuuuu! - jajdultam fől, mert jó nagy erővel rálépett a sarkamra.
- Ó, bocsánat, igazán nem akartam! - ellenkezett az illető, mire megfordultam. Egy barna, jellegzetesen göndör hajú, velem egykorú fiúval találtam szembe magam, aki egy nagyadag amerikaipalacsintát tartott a kezében.
- Semmi baj. - válaszoltam, és próbáltam mosolyt erőltetni magamra, pedig a sarkam még mindig sajgott.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva, mivel látta, hogy a szemem könnybe lábad.
 - Csak belement valami a szemembe... - mondtam, majd gyorsan sarkon fordultam, és keresni kezdtem a mosdót.
Jó pár percig keresgéltem a WC-t, de sehol sem találtam.
- Nem hiszem el, hogy itt nincs klotyó... - bosszankodtam, mire egy ismerős hang szólalt meg mögöttem.
- Ha a mosdót keresed, menj egyet jobbra, és baloldalon lesz. - az a fiú volt, aki miatt a mellékhelyiséget kerestem.
- Kösz. - biccentettem, majd elsiettem.
Leültem az egyik WC fedelére, és megnéztem a sarkam. Jó piros volt, és egy kis darabon le is volt horzsolva. El nem tudom képzelni, hogy lépett fel oda, hisz a cipő sarka jó 10 centi volt... De ezzel foglalkoztam a legkevésbé. Egy beáztatott zsepivel megtöröltem, majd visszavettem a cipőt.
Mikor kiértem, szinte átestem a göndörhajú srácon.
- Ne már, a sarkamat már megsebesítetted, azt akarod, hogy kitörjön a bokám?! - rivalltam rá, mire visszanyertem az egyensúlyom.
- Csak bocsánatot akartam kérni. Nem állt szándékomba fájdalmat okozni.
- Bocsánatkérés elfogadva. Viszlát! - intettem, majd elindultam az ajtó irányába, de ő elkapta a csuklómat.
- Szeretnélek kiengesztelni. - mosolygott. Olyan szépen nézett rám, hogy nem tudtam nemet mondani.
- Rendben. Egy kávéról lehet szó.
De semmi több! - mondtam hározottan, mire önelégülten mosolygott.
- Kedden kettőkor az Angels Coffeban?
- Nem tudom, hogy hol van. - mondtam.
-  Amcsi vagy, mi? - mosolygott.
- Igen. Az akcentus, igaz? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Bizony. Eléggé fura. 
- Ne aggódj, neked is eléggé idegesítő Amerikai szemléletben! - húztam fel az orrom.
- Ülj be egy taxiba, és csak mondd meg a nevét, tudni fogják, hogy hova vigyenek. - mondta, miközben eleresztette a füle mellett a megjegyzésem.
- OK. De mint említettem, egy kávé! - megfordultam, de mégegyszer megszólított.
- Várj! Nem is tudom a neved! - kiáltott utánam.
- Előszőr nem a fiúnak illik bemutatkozni? - néztem vissza.
- Harry vagyok.
- Vezetékneved nincs?
- Ejj, de kötekedős vagy. Styles. - röhögött.
- Melissa Benett. - biccentettem. - Akkor kedden. Ne késs, nem fogok várni rád! - jelentettem ki, majd elviharoztam.
- később -
Éjjel kettőkor értünk haza. Az este folyamán többet már nem találkoztam Harryvel, és halálra untam magam. Jó, mondjuk egyszer találkoztam Adele-lal, akivel csevegtem egy kicsit (kiderült, hogy Britannia összes valamirevaló énekese a GBS-nél van) de összeségében eléggé unalmas volt az egész. Szerencsére Will velem szenvedett. Nem hiába nagyon jó a kapcsolatom a bátyámmal.
Miután levettem a cipőmet, kicsit meg kellett mozgatnom a bokám. A sarkamon már nem is látszott a horzsolás.
Még megnéztem egy filmet, mert egy cseppet sem voltam fáradt. Az örök kedvenc Bakancslistát néztem, mert egyszerűen imádtam Jack Nicholsont.
oooooooooo
És elérkezett a várvavárt hétfő.
- Bemutatom az új ideiglenes osztálytársatokat,  Melissa Benett-et! - Mrs. Albess hangja törte meg a csendet, amit azzal okoztam, hogy megérkeztem. - Melissa, kérlek ülj le arra a szabad helyre, ott, Destiny mellett.
Leültem arra a helyre, amire a tanárnő mutatott. Destiny egy magas, barna hajú lány volt, akinek szép, kék szeme volt.
- Majd odaadom a füzetem, hogy tudjad, hogy hol tartunk. - mosolygott rám.
- Köszönöm. - néztem rá hálásan, majd visszafordultam az irodalom tanár felé.
- A mostani félévben Stephen King műveivel fogunk foglalkozni. Az első, a már filmváltozatban is megtekinthető Remény rabjai. - a filmcím hallatára felcsillant a szemem. Már többször is láttam a filmet, és minimum tízszer olvastam a könyvet, mert nagyon szerettem.
De úgy tűnt, csak én vagyok elragadtatva, mert többfelől megvető horkantások hallatszottak. Mindenesetre ez nem lombozott le. Éreztem, hogy szuper 3 hónapnak nézek elébe!